2006-ban, mindössze tizenegy évesen vettem a kezembe életem első MiniDV kameráját. Édesanyám egyik zeneterápiás foglalkozását filmeztem, és hatalmas élmény volt számomra. Szinte végig csak zoomolgattam előre-hátra, mindenre, ami kicsit is érdekesnek tűnt. Talán ez volt az a pillanat, amikor megszületett bennem a szerelem a kamera iránt — mint egy varázseszköz iránt, amellyel meg lehet figyelni, el lehet mesélni a világot.

 

    2009-ben megvettem az első saját FullHD kamerámat, amellyel elkészítettem életem első, egyórás amatőr filmjét, Test-Vérek címmel, rokonaim és barátaim közreműködésével. Az iskolában is én lettem „a filmes srác”: minden rendezvényen kamerát ragadtam, és idővel egyre komolyabb felkérések érkeztek.

 

 Tehetségemre először Villányi Zoltán, a nagyváradi tévériporter, valamint Oláh Olivér, eseményfilmezéssel foglalkozó operatőr figyelt fel, amikor 16 évesen elkezdtem forgatni első amatőr nagyjátékfilmemet.

 

    Gyerekkoromban hatalmas rajongója voltam Jackie Chan filmjeinek. Különösen inspiráltak a filmek végén látható kulisszák mögötti jelenetek, amelyek megmutatták, mennyi játékosság és öröm rejlik a filmkészítés folyamatában. Ezek a pillanatok erősítették meg bennem azt az érzést, hogy a filmkészítés nemcsak technika, hanem játék és kísérletezés is. Talán emiatt lettem magam is ilyen naivan lelkes és ambiciózus fiatal, aki játékfilmeket szeretne alkotni. Jackie Chan hatása különösen érződött első nagyjátékfilmem készítésekor, amelyet Fodor Lénárddal közösen valósítottunk meg. Úgy érzem, operatőrként leginkább a saját játékfilmjeim és rövidfilmjeim révén bontakozhattam ki. Ilyenek voltak, többek között például a Málna ízű méz (2014), az Ecou (2015) a Túl Drága Kirohanás (2016), a Mariann (2016), a Látatlan szögek (2017), Egy Morzsa Éneke (2018) a Felszabadulás (2019) és az Utolsó Mentés (2023). Egyedül talán azt sajnálom, hogy nem volt lehetőségem professzionálisabb tévés kamerákkal dolgozni, így a képi dinamika tartomány gyakran korlátozott maradt.

    

    Operatőrként azonban rendkívül sokoldalú tapasztalatot szerezhettem. Dolgoztam játékfilmes D.O.P.-ként, többkamerás broadcast produkciókban, színházi, operai, koncert- és eseményfelvételeken, valamint tévériportok operatőreként is. Emellett több dokumentumfilmet is forgattam, amelyek nagyban formálták és gazdagították a vizuális látásmódomat, mint például a Hamu és Kívánság (2017), Zene terápia, a film (2018), Erdőszentgyörgy és Bözödújfalu (2018) és A nagyváradi Villányi Zoltán (2026) című dokumentumfilmek.

 

    Hiszem, hogy minden történetben ott rejlik egy eredeti, mély nézőpont, és operatőrként az a feladatom, hogy ezt a látványosan láthatóvá tegyem.