Vágási kép
Vágási kép
        A fotózással való komolyabb kapcsolatom 2008-ban indult, amikor kezembe vettem az első saját mobiltelefonomat, egy Samsung SGH-J700H modellt. Bár a készülék korlátozott felbontása mai szemmel szerénynek tűnhet, mégis alapjaiban határozta meg egyedi vizuális látásmódom kialakulását. Akkoriban mindent megörökítettem, amit érdekesnek találtam, a folyamatos kísérletezés pedig elvezetett a Photoshop használatához is.
 
        A következő fontos mérföldkő 2014-ben jött el egy Samsung NX1000 mirrorless fényképezőgép formájában. Ezen az eszközön sajátítottam el a manuális exponálás pontosságát és a professzionális RAW-munkafolyamatok alapjait. Azóta számos professzionális felszereléssel dolgoztam már. 2019-ben a Fotó, Film és Média szakos egyetemi tanulmányaim mellett elvégeztem Ovi D. Pop nagyváradi fotóképzését is a Varadinum Photo School szervezésében. Bár alapvetően filmes szakemberként határozom meg magam, és a munkáim döntő többségét a mozgókép teszi ki, a fotózás továbbra is fontos kreatív inspirációt jelent számomra. Éppen ezért a fotós felkérésekre is nyitott vagyok, és minden ilyen jellegű munkát nagy örömmel vállalok.
        Fotóportfólió: KATTINTS IDE
Íme néhány fotóm:
Vágási kép
Vágási kép
Vágási kép